Az albérletárak 2022-ben tovább emelkedhetnek. 2021 ugyanis újra drágulást hozott az országos albérletpiacra – ez derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex alakulásából. Az ingatlan.com kiadó lakóingatlan-hirdetései alapján a KSH minden hónapban összeállítást készít az albérletpiac alakulásáról – nézzük a friss adatokat!
Két számjegyű többlet éves szinten
Drágulással fejezte be a múlt évet az országos albérletpiac. Tavaly januárban mélyponton voltak az átlagos bérleti díjak, majd kisebb-nagyobb ütemben hónapról hónapra nőttek. Decemberben az országos árak novemberhez képest 0,6 százalékkal nőttek, Budapesten 0,4 százalékos volt az emelkedés. Éves összevetésben két számjegyű volt a drágulás az év utolsó hónapjában, az országos átlagos bérleti díjak 13,1 százalékkal nőttek, a fővárosban pedig 12,7 százalékkal.
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta: “Budapesten több lakást kínáltak kiadásra 2021-ben, mint 2020-ban. A többi nagyvárosban viszont kevesebbet. Ez is a magyarázata annak, hogy a fővárosban valamivel visszafogottabb volt az bérletidíj-emelkedés. Összességében az országos kínálat lényegében megegyezett az egy évvel korábbival. Tavaly is több mint 100 ezer lakást és házat hirdettek meg kiadásra.” Hozzátette: „A lakbérindex hosszabb távú alakulását nézve látható, hogy a bérleti díjak 2015-höz képest 2021 decemberében 43,6 százalékkal voltak magasabban. Rekordot ez még nem jelent, ugyanis 2020 januárjában a bérleti díjak ennél is magasabbak voltak. A legtöbb helyen a lakbérek egyelőre még elmaradnak a járvány előtti szinttől, de a következő hetekben-hónapokban valószínűleg ez változni fog.” – fogalmazott az ingatlan.com szakértője.
Így indult 2022 – történelmi csúcs a Belvárosban
A tavalyi albérletpiaci változások mellett érdemes kitekinteni az albérletárak 2022-ben várható alakulásáról. Jelenleg még csak a januári bérleti díjak ismertek. Budapesten 150 ezer forint az átlagos összeg havonta, ezt több mint 11 százalékos emelkedésnek felel meg a múlt januári szinthez képest.
További információért, kattintson a linkre:
https://tudasbazis.ingatlan.com/message-board/alberletarak-2022-ben-meg-nem-ertuk-el-a-jarvany-elotti-szintet/